Áldozata, vagy irányítója vagy a napoknak, a történéseknek? A körülmények határozzák meg a tetteidet, a hangulatodat, vagy te gyakorolsz hatást saját dolgaid alakulására? Hagyod magad manipulálni, vagy észreveszed, ha befolyásolni akarnak? És vajon azt észreveszed-e, amikor valami mélyen elültetett program fut a tudatalattidban?
Szerintem életünk irányítása egyszerre nagyon egyszerű és bonyolult. Mindenki szereti azt hinni, hogy a maga ura, hogy szabadon dönt, cselekszik, él; hogy tudja: mit akar és mi a jó neki. Meglátásom szerint azonban rengetegen vannak/vagyunk félig robot üzemmódban, és nem is tudunk róla. Persze én csak a személyes tapasztalatomról tudok beszélni. Önismeret és önmunka – már megint. Féltem-e nekivágni az útnak? Naná, hogy féltem. Nem vettem könnyelműen a dolgot, és teljesen mást kaptam, mint amire számítottam.
Van egy ilyen mondat: „mindenki életében eljön a pillanat, amikor…” Általában úgy folytatódik, hogy amikor megzuhantam, rájöttem, hogy valami nem oké, nem vagyok boldog, és a többi. Hívhatjuk életközi válságnak, vagy sokkal szebben életközépi változásnak. Hívhatjuk spirituális válságnak is, megrekedésnek, elakadásnak, kinek melyik tetszik. Ez akárhány évesen megtörténhet az emberrel, és talán nem is csupán egyszer. A lényeg, hogy itt a gyökerek megrendüléséről van szó, az alapvető működési metódusaink totális összeomlásáról, és főleg a mély elégedetlenség érzésről.
Amikor a hipnózissal találkoztam, már javában benne voltam életem egyik legpocsékabb időszakába. Olyan gödörben ültem és süllyedtem, ahonnan a kimászáshoz csődöt mondott minden addigi tudományom. Azt hittem van a kezemben módszer, hiszen régóta meditáltam, jógáztam, agykontrolloztam, segítőkkel találkoztam, egy időben jártam pszichológushoz, minden önismereti könyvet elolvastam, végeztem asztrológiát – ezek tényleg sok dologra rávilágítottak. Mindegyik segített egy picit. Mégis pöcegödörben ültem és már nem is az égre pislogtam, csak egyre lejjebb ereszkedtem.
A hipnózis tanfolyam felhívása villámként hasított belém, iszonyatosan erősen éreztem: megtaláltam, ott a helyem, ez kell nekem.
Érdekelt a hipnózis, nem tudom megmondani miért. Nem társítottam hozzá semmilyen veszélyes tévképzetet, eszembe se jutott, hogy féljek tőle. Annyit éreztem, hogy ez valami mély dolog, sokkal mélyebb, mint a meditációk, amiket végeztem.
Több, mint negyvenen voltunk és senkit nem ismertem. Az első pillanattól kezdve kiderült: itt bizony nem árulnak zsákbamacskát, nem csak elméleti okításról és nagy szavakról lesz szó, hanem kőkemény gyakorlati munkáról, saját bőrünkön-bőrünkben való megtapasztalásról.
A komfortzóna ment a kukába, gátlások, félelmek lehettek, de nem volt kibúvó a gyakorlatok alól.
Megtanultunk több lazító technikát, amiket magunkon, de akár másokon is könnyen tudunk alkalmazni. Megtanultuk, hogyan fejleszthetjük az intuíciónkat, hogyan mehetünk transzállapotba, és ott hogyan tudunk sokkal tisztábban döntést hozni, mint az éber tudatállapotban. Hiszen ha puszta logikával mindent meg lehetne oldani, akkor a világ tele lenne boldog és sikeres emberekkel, nem pedig látszat-életet élőkkel.
Az első nap végére már nem voltunk idegenek egymás számára. Kialakult, hogy kivel hogyan tudunk együttműködni. Voltak egymással megosztott könnyek és hatalmas sóhajok, és egyre több megkönnyebbült mosoly, óvatos ölelés.
Olyan gyakorlatokkal találkoztam, amikkel lépésről lépésre lemehettem a mélybe, magamba, a múltamba és a berögzült mintáimba. A gyakorlatoknál egyszerűen látni lehetett a másik arcán, hogy éppen miben van, mit él át, hogyan jön ki belőle. Ezt nem lehetett megjátszani, egyszerűen minden vonásában látod a felismerést, a megkönnyebbülést, és igen: néha a fájdalmas szembesülést is.
Minden hétvége hihetetlen feltöltődést, ugyanakkor teljes kimerültséget hozott. És itt nem ért véget a folyamat. Miután kipihentem és magamhoz tértem az aktuális kurzusnap után, az elcsúszott alkatrészek lassan elindultak a helyükre. A tanultak belopták magukat a hétköznapokba és ott végezték dolgukat. Hogy fájdalmas volt-e? Néha igen, de olyan felszabadultság érzés követte, amit nem lehet leírni, se letagadni. Minden kín és könnycsepp megérte, mert mindegyik egy kioldott és elengedett téveszme volt.
Valaki azt mondta: mentális programozó vagyok, amikor elmondtam mit végeztem. A legfontosabb része az önmagamon való segítés, ezt őszintén állíthatom. El lehet menni mindenféle segítőhöz, látóhoz, beszélgetőhöz, akik segíthetnek bizonyos dolgokban. Hiszen van, amit nem tudunk magunknak megoldani, mert a tudat kidob minket onnan, ahová nem akarja, hogy behatoljunk. Ilyenkor jó, ha valakivel együtt dolgozol, meditálsz, gyakorolsz, beszélgetsz, mert a másik el tud csípni ott, ahol te önmagadat nem.
Hogy mindenkinek való lenne? Ezt nem tudom megmondani, ahogy azt sem, hogy nem mindenkinek. Ha szereted, amikor más mondja meg helyetted: hogyan élj, akkor nem neked való. Ha kényelmes szemet hunyni testi tüneteid felett és eljátszani az elégedettséget, akkor sem neked való. Ha rettegsz attól, hogy megtaláld valódi önmagad, hogy szembesülj az árnyékaiddal, ugyanakkor a saját fényességeddel is, akkor szintén ne próbáld ki.
Ha viszont mindezek nem rettentenek el, hanem egy csipetnyi félelemmel, egy kanálnyi izgalommal és egy tálnyi kíváncsisággal olvastad ezeket a sorokat, akkor akár bele is vághatsz. A hipnózis nem valami ördögtől való dolog, nem mások gonosz manipulálásáról van szó, és nem is arról, hogy egy hipnózis után bábként fogsz rohangálni körbe-körbe, kotkodácsolva, miközben azt képzeled magadról, hogy csirke vagy.
A hipnózis az önismeret útjának egyik formája. Olyan forma, amihez Te kellesz. Te engeded meg magadnak, hogy többet láss, mint eddig; olyat tapasztalj, amit eddig nem, és olyan állapotokat élj át, amiben valódi – mondhatni isteni – önmagaddal találkozol. Megértést hoz és megszabadulást, de dolgozni kell érte. Ehhez nem bátorság kell, csupán nyitottság.
Nyitottság a világot átszövő láthatatlan energiákra, nyitottság önmagunk valódi erejére, és arra, hogy a saját életemért csakis én vagyok a felelős. Én alakítom a pillanatait olyanná, amilyennek élem őket MOST.
Te mire vársz?
Szücs Ildikó írása
Képek: Hipnózis tanfolyam/Omyno Akadémia; Pixabay
Ha tetszett amit olvastál, nézz körül a blogon, hírlevelünkre is feliratkozhatsz (nem zaklatunk sokat), a társoldalainkon pedig tájékozódhatsz az Omyno Akadémia aktuális kurzusairól.
