Írtam már arról mennyire jó néha elhallgatni, és tudatosan nem beszélni, nem reagálni, nem hangoztatni a véleményünket, pláne ítéletünket. Csendben lenni jó dolog, persze ez vérmérséklet kérdése is, hiszen valakinek iszonyú erőfeszítésbe kerül, ha hallgatnia kell, pláne emberek között nehéz ezt kivitelezni.
De van a csendben létezésnek egy olyan oldala, amelyben valóban nincsenek zajok. Nincs zene, nincs háttérzaj, nem halljuk a forgalmat vagy a szomszéd ordibálását - a civilizált világ hangjai elnémulnak. Hallottunk már a csend gyógyító erejéről, főleg akkor, ha teljesen körülvesz: se beszéd, se más zaj nem hallatszik. De mégis hol találunk ilyen fajta csendet?
Jó, oké, menj ki az erdőbe és kész. Én is ezt javaslom magamnak, mert valóban a legjobb amit tehetünk, ha minél többet vagyunk a természetben. Személy szerint akkor már preferálom az olyan világ végi, eldugott helyeket, amikről senki sem tud, és ahol embert sem látok se közel, se távol. De valljuk be, azért az ilyen helyek után nagyon kell kutakodni. Ha pedig városban élünk, a dolog még nehezebben kivitelezhető. (Talán a gumiszoba nem is olyan nagy hülyeség...)
Mert ülök a lakásban, hallom az utca hangjait: autók, szirénák, kutyák, síró gyerekek, nevető kamaszok, visító asszonyok és hőzöngő alkeszok. A városi éjszaka "csendjébe" bekúsznak a szupermarketek hűtőinek zúgása, egy irodaház szellőzőrendszerének kattogása, az egyéb nem is füllel, csak a tudatalattival fogható rádióhullámok rezgéseiről nem is beszélve. Hogyan lehetünk így csendben?
Füldugó. Ez egy megoldás lehet, de nem a legjobb.
Templom. Ez egy másik, hiszen ott azért ritkán óbégatnak, maximum öreg lábak csoszogását lehet hallani. Ám vannak olyanok, akik ilyen-olyan okokból nem szívesen mennek templomba. Pedig itt érdemes elvonatkoztatni a megkövesedett hiedelmektől, akár a vallási épület mellett, akár ellene szólnak.
Egyre népszerűbbek a csendtúrák, amikor kifejezetten némán vehetünk részt a programon: például egy célzott útvonalú kirándulás, vagy egy ódon apátság falai közt órákig sétálni a múlt ereklyéi közt. Ahol nem szólalhatsz meg és hozzád sem szólnak. Különleges varázsa van egy ilyen sétának, pláne ha este, sötétben és félhomályban tesszük. (A Hosszúlépés csapata például szervez ilyen sétát.)
Aki szereti az egyedüllétet, akinek nem okoz gondot társak nélkül, csak önmagával együtt lenni, annak nem nehéz keresni egy jó kis erdőt vagy szántóföldet, ahová elvonulhat élvezni a csendet. Kényszermegoldásként egy városi park is megteszi, bár ott csak a nagyon profi zen állapotot gyakorlók képesek kiküszöbölni a zajokat. De talán pont ez a megoldás, ugyanis a világ nem fog elnémulni, akárhogyan szuggerálom is. Én elcsendesedhetek kívül, de a körülöttem lévő zajok megmaradnak, és jobban járok, ha hiszti helyett inkább azok kikapcsolását gyakorlom –belül.
Ettől függetlenül aki elég bátor és kíváncsi, hogy megismerje önmaga rejtett mélységeit, annak érdemes beiktatni a napjaiba olyan perceket, amikor csak ül – lehetőleg egy fa alatt – és hallgat. Nem agyal, nem keres válaszokat, megoldásokat, nem tesz fel kérdéseket, nem tűz ki célokat, nem utazik se múltba, se jövőbe – csupán létezik. Néhány perc csend is kincset ér, pár óra pedig felbecsülhetetlen titkokról lebbentheti fel a fátylat.
Mert a csendben olyan hang szól hozzánk, amely ráfektet a tenyerére és bármi jöjjön is, megtart rajta.
Aki pedig nagy kanállal enné a csendet és befelé hallgatást, az induljon el egy zarándokútra, ahol akár még újjá is születhet.
Szücs Ildikó írása
Képek: Pixabay
Ha tetszett, amit olvastál, ne menj el, olvasgass, kedveld a cikket, az oldalt és ha rákattintasz a hírlevélre, az Omyno Akadémia legújabb hipnózis, energetika és egyéb kurzusairól is értesülhetsz.
