Mindig nagy kérdés, hogy az ego most jó vagy rossz, akadályoz vagy segít, vagy mi a helyzet vele? Nagy a zavar a témában, mégha sokszor egyértelműnek is tűnik. Az tény, hogy megvan a funkciója, és nagyon nem mindegy mire használjuk.

De miért akar boldogtalan lenni az ego? Megkockáztatom a gondolatot, hogy egyáltalán nem ezt akarja. Az egonak feladat kell, folyamatosan megoldandó problémák. Ha nincs, gyárt magának. És ehhez bámulatos eszköztára van. Elégedetlenség, harag, szomorúság, sértődöttség, dac, keserűség, de ugyanígy a vágy, a remény, a lelkesedés, és az összes többi érzelem és viselkedési minta. Ezekkel együtt vagyunk emberek, de ahogy egy szike is lehet életmentő vagy életet kioltó szerszám, úgy bármelyik érzelem és viselkedési forma átfordítható pozitívból negatívba.

A haragról írtam már egy kiadós cikket, amiben leírtam, hogy a harag eltávolít a jelentől és önmagamtól. Amikor az ego akcióba lendül, és abba üti az orrát, amihez nincs köze, akkor minden esetben ugyanezt teszi: eltávolít.
Az egoról is írtam már, de most felidézném a lényeget. 

Az egora szükség van ahhoz, hogy önmagunkat képviseljük, eligazodjunk a hétköznapi életünkben, és elintézzük a jelenlegi túlélésünkhöz szükséges teendőket. A praktikus, racionális, feladatmegoldó-képessége itt nagyon hasznos, de ezzel be is töltötte a funkcióját. Nem ő a karmester, vagy nem neki kellene lennie, hanem ő az egyik zenész, akinek olykor int a karmester és ő játszik. Aztán elhallgat. 

Semmiképpen nem kell megszüntetni, megszabadulni tőle, leigázni és hasonlók. Mert szép gondolat az ego-nélküliség, de a Földön élünk, ráadásul nem is egyedül. Ahhoz, hogy elhelyezzem magam a földi világban, a társadalomban, az emberi kapcsolataimban, kell némi egos működés. Viszont nagyon fontos emlékezni arra, hogy nem ő a főnök.

Mert amikor ő a főnök, az azt jelenti, hogy épp semmilyen kapcsolatom nincsen magammal, a legbelső MAG-ommal. Az önmagunkkal való kapcsolódás a legfontosabb "eszközünk" arra, hogy harmonikus életet alakítsunk ki magunknak. Ha ez nincs meg, akkor nincs ami vezessen, ami belülről súgja nekem az irányt, ami emlékeztessen arra, hogy csakis a szeretet állapotában érdemes létezni. Ilyenkor marad az ego, és bár bizonyos dolgokban nagyszerűen irányít, az érzelmek, kapcsolatok és lelki dolgok terén borzalmas vezető.

Az is mindig nagy kérdés, hogyan állítsuk le, ha éppen pörgünk valamilyen egos játszmában? Már ha észrevesszük. Szerintem az egyik jele, ha boldogtalannak érezzük magunkat. Amikor egyszerűen világvége hangulatunk van, minden rossz, mindenki hülye, és nehéz az élet. A középpontomban, a magomban nem így érezném magam.

Az már jó, ha felismerjük, hogy most benne vagyunk valamiben, amitől nem érezzük jól magunkat. Hogy kinek mi segít ilyenkor, az nagyon egyén függő. Az biztos, hogy kell hozzá egy adag bátorság, hogy megálljak egy pillanatra és kíméletlenül, de nagy szeretettel, szembenézzek önmagammal. Megvizsgáljam milyen hang beszélt hozzám, amikor dühöngtem, bántottam másokat vagy magamat, bosszankodtam vagy sírtam az önsajnálattól.

Aztán meg kell keresni azt a belső hangot, amelyik szelíden, érzéssel beszél hozzám. Nem szavakkal szól, hanem egyfajta nyugalom érzésével tölt ki belül, és akkor tudom, hogy újra megvan a kapcsolat magammal. Muszáj csendben lenni ilyenkor, megengedni és örülni az érzésnek. Utána jöhetnek a kérdések és válasz keresések, de csakis innen bentről, a középpontomból.

Mert figyeld meg, hol van az egód, amikor békés harmóniában vagy, amikor őszintén boldog vagy. Olyankor nem zajong, nem hisztizik, hanem csendben pihen. Ha hagyod.

Szücs Ildikó írása

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket, böngéssz és kattints. Az Omyno Akadémia kurzusain pedig segítséget kapsz az önismereti úton. Mindig időben vagy a változtatáshoz.