Annyit hallottuk gyerekkorunkban ezt a frázist (is), hogy egészen beleivódott a bőrünkbe, beleégett a tudatunkba, és talán van, aki automatikusan adja tovább ezt a mondatot, és vele együtt az energiáját például a saját gyerekének. Én azért megállnék egy pillanatra.

A megállást egy baráti beszélgetés generálta, amikor is felnőttként szembedobtak minket ezzel a kijelentéssel, és egy borfelhős világmegváltás alkalmával jött a kiakadás, hogy “ez meg mekkora hülyeség már?”

Értem én, hogy ez az óvatosságról szólna, de a szavak teremtenek, nagyon is komolyan és a sokszor ismételt gondolatok életformává válnak. Aztán egy nap felébredünk, és nem értjük miért rettegünk folyamatosan és mindentől. 

A félelem egy állandó állapot, ami beszűkíti a látásmódomat és így a viágomat is. A megijedés egy pillanatnyi reakció, amit a váratlan és előre nem látott valami okozhat. És inkább választjuk az állandó rosszat, mint a pillanatnyit? Ezzel nagyjából le is fedtük a lényeget, jó éjszakát. Na jó, beljebb megyek kicsit, vagy mélyebbre.

Ha óvatos vagyok, annak nem feltétlenül kell együtt járnia azzal, hogy félek a legrosszabbtól, eljátszom a forgatókönyveket, hogy mi minden negatív dolog történhet velem, és egy-egy történésnek milyen kimenetele lehet. Védekezhetek azzal, hogy én most felkészülök mindenre, és ez az előrelátás, meg óvatosság, meg ki tudja még milyen nemes erény gyakorlása. Gyakorlatilag viszont egy folyamatos parában vagyok, és elmulasztom a mellettem elsuhanó boldog pillanatokat, értékes embereket, eseményeket, boldog mosolyokat.
 

Energiát adok valaminek, ami nincs, vagy még nem következett be. Ha egy gátfutópályának képzelem el a közeljövőt, akkor az előttem álló 8 gátból nem az elsőre koncentrálok, hanem a negyedikre. És az előtte álló háromban pedig szépen sorban orra bukhatok, mert mindig egy sokadikra irányítom a figyelmemet.
De akkor hogyan védhetem ki, ha mondjuk megijedni sem akarok, mert jaj infarktust ne kapjak? Na hát itt megint félelem alapon működöm. Miért kellene kivédeni az ijedtséget? Mi a legrosszabb dolog, ami történhet, ha megijedek egy váratlan dologtól?

Mielőtt teljesen felesleges és szubjektív filozófiálgatásba kezdenék, én itt most leülök az előttem lévő kilométerkőre, és megszemlélem az életemet jelenlegi állapotában. Minden tökéletes, mindenem megvan, amire szükségem van: tüdőm, amivel lélegezhetek, végtagjaim a mozgáshoz, szemem a világ szépségeinek meglátásához, aránylag ép elmém, szeretteim, tető a fejem felett, kaja a hűtőben és a többi. Persze vannak elméleteim, programjaim, elveim, gondolataim, világnézetem - és bizony ezek alakulhatnak át, ha egy váratlan eseménnyel találom szembe magam.
 

Egy halvány érzés azt mondja bennem, hogy ha félelem nincs, akkor ijedelem sincs. Vagy még jobb - mivel a félelem nélküliség állapotához hosszú út vezet - ha tudatában vagyok a félelmeimnek, és azok ellenére teszem a dolgom. Vagyis a félelem nem akadályoz, nem köt gúzsba, és nem irányít engem. Használom a félelmet, de nem adok neki energiát.

Ha elfogadom az élet minden pillanatát úgy, ahogy van, ha nem ragaszkodom ahhoz, hogyan kellene lennie, akkor nem érhet olyan meglepetés, amitől megijedhetek. Szerintem ez hasonlít a legjobban a szabadság érzéséhez.

Szücs Ildikó írása

Ha tetszett amit olvastál, nézz körül, csatlakozz, kövess minket, és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj el kurzusainkról.