Kitekintés a csillagokra - Asztrológiai helyzetjelentés
2020. április 06. írta: OmynoAkadémia

Kitekintés a csillagokra - Asztrológiai helyzetjelentés

Bitter Regina asztrológus írása

Már évekkel ezelőtt látszott a bolygóállásokból, hogy valami közeleg. Bikába lépő Uránusz, nagy horderejű bolygók együttállása a Bakban mind jelezték.
2008-ban a Plútó belépett a Bakba, megcélozva a gazdaság és a társadalom alapvető átalakítását. 2017 decemberében pedig a Szaturnusz is belépett a Bakba tovább erősítve a Plútó hatásait.

starry-sky-2533009_1280.jpg

Ennek a két bolygónak a hatásai röviden, hogy óriási nyomást helyeztek a gazdaságra, az emberekre. Eszméletlenül felerősödött a fogyasztás, és erősödtek a társadalomra rótt terhek. Minden elkezdett drágulni, az emberek pedig egyre jobban beleragadtak ebbe a fogyasztói mókuskerékbe.

Fontos fordulat kezdődött 2018 májusában, amikor a Bikába lépett az Uránusz. ( 2026-ig ott is fog haladni). Mivel az Uránusz egy úgynevezett transzcendens, külső bolygó, ezért olyan, mint egy spirituális tanítómester. Tanításai hétköznapi tudatszinten nem érthetőek, szenvedést okozhatnak. Az Uránusz ugyanis egy olyan korszakot szeretne megéletni az emberekkel, ahol átértékelődik a biztonság és a harmónia fogalma. Ahol megváltozik ez az anyag központúság, és felismerjük a boldogság más forrásait. Ez nem azt jelenti, hogy éhen fogunk halni, hanem azt, hogy ez a mértéktelenség, és ennek következtében a Föld kizsákmányolása nem mehet tovább. Ennek a folyamatnak kerültünk most a közepébe.

environmental-protection-683437_1280.jpg

2019.december 2-án a Jupiter belépett a Bakba, társulva a Szaturnuszhoz és a Plútóhoz. (Érdekes, hogy pont a járvány is a tavalyi év végén bukkant fel.) Decemberig a Jupiter a saját uralmi jegyében a Nyilasban haladt, előre vetítve egy perspektivikus időszakot. A Bakba belépve azonban vesztett a méltóságából, és úgynevezett esésbe kezdett. Ez a bolygó analógiáira nézve is egy romlást jelent. És a magas métóságban képviselt analógiák (hit, optimizmus, kiterjedés, nagyság, túlzás, szerencse) elkezdtek negatív színezetet venni (kilátástalanság, pesszimizmus, pánik, balszerencse, nagy volumenekben).

Sajnos a zoodiákuson a két szaturnikus jegy a Bak és a Vízöntő vannak a legtávolabb a Nap és a Hold lakhelyétől, akik a fő életadók. Tehát leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy, hogy most a nagybolygók mind ebben a két „sötét”, szaturnikus jegyben vannak. Ahol a negatív analógiák könnyebben érvényesülnek, mint a pozitívak.

2018.novemberében szintén a Bakba lépett a Leszálló Holdcsomópont. (A Hold keringési pályájának azon pontja, ahol a pályája déli részén metszi az ekliptikát ) A Leszálló-Felszálló Holdcsomópont tengely kollektíven mindig az emberiség fejlődési útját mutatja meg. Hogy mi felől és mi felé kellene tartanunk. Bakba lépése arra utalt, hogy a mindenáron való fejlődés (ami a Bak egyik jellemzője) már gödör, zsákutca. Ehelyett az embereknek egymás és a szeretet felé kellene fordulnia. Egymást jobban segíteni, többet foglalkozni a családtagokkal, az otthonunkkal, továbbá a lelkünkkel és a szellemünkkel. Groteszk, hogy eddig ezt nem tettük meg, és most a Holdcsomópont hogyan hajtja ezt be rajtunk. (Jobbat ki sem találhatott volna a karanténnál.)

pandemic-4933793_1280.jpg

A jelenlegi őrületet viszont a Bakba belépő Mars generálta, amely 2020 február 16-án lépett be a játszmába, egekig korbácsolva a feszültséget. A Mars a Bakban a legerősebb, mert emelt pozícióban van. Ez a jelen esetben nem szerencsés, hiszen éppen a tömeghisztériát és a feszültséget erősíti. Ez talán valamelyest csökkent március 30-án, amikor a Mars átlépett a Vízöntőbe. Mintha megnyugodtak volna kicsit az emberek, csökkent a pánik, a közösségi összefogás még jobban felerősödött, és ha szerencsénk van, ettől még a járvány is elkezdhet lassulni.

A Szaturnusz ugyan már kilépett a Bakból, azonban ez jelen esetben azért nem szerencsés, mert megszűnt a fékező hatása is.
Azonban van még egy neuralgikus pont, a Jupiter Plútó együttállása, amely április 5-én pontosodott be. Itt is az analógiák fognak dönteni, és az, hogy ezt hogyan tudjuk emelni.

A Plútó negatív analógiái: félelem, rettegés, nyomasztó helyzet, halál, kegyetlenség…
A Jupiteré pedig a fent felsoroltak: pesszimizmus, kilátástalanság, reményelenség, negatív jövőkép, balszerencse…

A kettő összeadva nem fest túl jól. De mivel mindkettő nagy erejű bolygó így a pozitív analógiáknak is nagy ereje van.

A Plútó pozitív analógiái: radikális változás, transzformáció, erő.
A Jupiteré pedig: szerencse, hit, optimizmus.

rainbow-657382_1280.jpg

A Vízöntőbe átlépett Szaturnusz megkívánja a közösségi összefogást, ezért is jók a közös meditálások. Ennek a Jupiter-Plútó együttállásnak most az a lényege, hogy közösen együtt mit teremtünk.

Szerintem ez az április 5. lehet egy fordulópont. Ha itt közösen felléptünk, legyen szó közös meditációról, vagy közös odafigyelésről, akkor a járvány terjedése elkezdhet visszaszorulni, és májusra, mire különválik a Jupiter a Plútótól talán elkezd a helyzet rendeződni.

De mi várható a válság után?

Azt azért ne felejtsük, hogy az Uránusz 2018-2026 a Bikában halad, azon dolgozva, hogy átalakítsa a fizikai létezésünket. Az a világ, ami eddig volt nem térhet vissza. Ha vissza is tér újfent figyelmeztetést fogunk kapni. (Ezért nem bíztató annyira, hogy a Jupiter-Plútó még nyáron is pontosodik egyszer, a Szaturnusz pedig decemberben újra átlép a Bak és a Vízöntő fordulóján, a zoodiákus legsötétebb helyén.

Az Uránusz a túlzott ragaszkodásainkról akar leválasztani bennünket. Különösen az anyagi világhoz, pénzhez kötődő ragaszkodásainkról. Szeretné, ha átértékelnénk a biztonság és a harmónia fogalmát.
Sajnos számolnunk kell egy erős gazdasági visszaeséssel is, ami május és szeptember között lehet a legintenzívebb (ekkor fog hátrálni a Jupiter és a Szaturnusz is).

Ha most nem tanuljuk meg a leckét, sajnos 2026-ig még többször, több formában megkaphatjuk. Az egyetlen dolog, ami most számít, ha megpróbáljuk ezeket az égi minőségeket a lehető legmagasabb analógiában élni! Ehhez pedig tudatosság szükséges.

earth-2611137_1280.jpg

Fotók: Pixabay

Ha tetszett, amit olvastál nézz körül az oldalon, olvasgass, kedvelj, kövess minket. Ha most feliratkozol hírlevelünkre, egy átfogó meditációs segédanyagot küldünk ajándékba. Közös meditációinkról tájékozódhatsz Facebook oldalunkon vagy az Omyno Akadémia honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr9215593670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása