A szó teremtő erejéről ősidők óta rengeteg gondolat, elmélet és könyv született, én például egy egész szakdolgozatot írtam belőle. :) Ez is olyan dolog, amit mindenki „tud”, mégis kevesen élnek vele tudatosan. Mert nem csupán a másoknak kimondott szó teremt, vagy rombol, hanem – és elsősorban – az önmagunknak mondott szavak is. Cenzúrázatlanul.

Léteznek a világban olyan elvek, amelyek az idő múlásától függetlenül működnek. Minden nép hagyományában megtalálható a szavak általi teremtés gyakorlata. Imádságok, varázsigék, áldás, átok, mantra, ráolvasás, eskü, szent szavak – ezek teremtik meg körülöttünk a harmóniát, vagy a káoszt.

Még meg sem születünk, már az anyaméhben hallunk mindent, ami az édesanyánk környezetében elhangzik, és el is raktározzuk. Apró kis magokként ültetjük el őket a tudatalattinkban, majd szépen pakoljuk rá a többi hatás magjait is, némelyiket jól betemetjük, és el is felejtjük. Aztán az, hogy mi kel ki ezekből a magokból, csak hosszú évek múlva derül ki.

Azok a mondatok, amiket gyerekkorunkban gyakran hallunk, nagyon mélyen bevésődnek – ezt a pszichológia tudománya jó néhány évtizede kimutatta. Nagyon nem mindegy, hogy mit hallok többször: a nem-et, vagy az igen-t. Azt hogy mit csináltál már megint? Vagy azt, hogy nagyon szépet csináltál. Azt, hogy megőrülök tőled, vagy azt, hogy szeretlek. Ugyanígy a szülők maguknak mormolt szavai is ott keringenek bennünk: béna vagyok; mindenki hülye; kövér vagyok; rossz a memóriám; ez nem fog menni; képtelen vagyok rá; nincs elég pénzünk; miért szívat az élet; és a többi. És ezek csak az alapenergiák, amik körülvesznek és elkísérnek minket egész életünkben, ha hagyjuk.

Az emberiség születésével nagyjából egy időben született meg az ima, ami a legősibb szavakkal teremtő „eszköz”. Egy ima nem csak a vallásosság keretein belül használt fohászt jelenti, ezer elnevezéssel lehet illetni, mindenkire rábízom melyiket választja. A lényege azonban a szavak erejébe vetett hit, hogy amit kimondok, az valóra válik. De miért működik a rombolás azonnal, a teremtés pedig néha egyáltalán nem?

A titok a részletekben rejlik, ahogy a villásfarkú patás is. Egyrészt nem mindegy hogyan rakom össze a szavaimat. Kérhetek én akármit, ha folyamatosan a jövőbe helyezem a vágyaimat, akkor azok ott is maradnak: a jövőben. Ami nem tudom hol van és mikor, de itt és most biztos nem. A szeretnék ezt vagy azt kifejezéssel feltételes módot alkotok meg, ami megint csak nem szilárd megfogalmazás, hanem valami függő lufi, amivel az univerzum pont nem tud mit kezdeni.

Az ismétlésben rejlő erő verhetetlen. Nem ostobaság és felesleges dolog pozitív mondatokkal kitapétázni a lakást, a monitort, a tükröt, a hűtőt – olyan helyeket, amiket minden nap látunk; mert így a tévéreklámok helyett ezek épülnek be a tudatalattinkba. Nem időpocsékolás naponta leülni, vizualizálni és elmantrázni a vágyainkat, de nem árt, ha tudjuk hogyan lehet eredményesen csinálni.

A teremtés három formája: a szó, a kép és az érzés. Ha terápiában akarjuk kigyomlálni a gazt, akkor mindhárommal dolgoznunk kell, mert a szavakhoz mindig társítunk képet, a képhez pedig egy érzést. Az érzés lesz a legmeghatározóbb akkor is, ha frusztrációt növesztek magamban, és akkor is, ha sikert.
A szó az első lépés, és mint a kommunikáció alkotó atomja, nagyon fontos. A szó: energia. Feltölthet és felemelhet, de össze is törhet és padlóra küldhet. A legrettenetesebb fegyver, és a legnagyobb hatalommal bíró adomány. Kezdetnek az is elég, ha azokra a szavakra gondolok, amire egy ismert problémamegoldó módszer is épült.
Sajnálom. Köszönöm. Bocsáss meg. Szeretlek.

És mindennap kimondom legalább egyszer ezeket a varázsszavakat – önmagamnak.

 Szücs Ildikó írása

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy kedvelést és kövesd az oldalt!