Mikor kell az ego és mikor nem?
2019. július 06. írta: OmynoAkadémia

Mikor kell az ego és mikor nem?

Az ego a racionalitás, a kétség, a félelem hangja. Az ego a gáncs, a pesszimizmus, az akadály, a büszkeség, a nagyképűség, a szigor. A józanság, a kisördög, a szabály, a keretek, az akarom és a „miért nem?”. Ő maga a mumus. Legalábbis ilyen fogalmakat társítunk hozzá. Erre jönnek az olyan tanácsok, hogyan kell megszabadulni tőle, legyőzni, megszelídíteni, leigázni, kordában tartani, agyoncsapni – mindenféle megsemmisítő dolgot művelni vele.

kis.jpg

Szerintem egyszerűen csak békén kell hagyni. Persze ez akkor megy, ha tud(atosít)om magamban mi is az ego és mire való. Nekem van egy olyan érzésem, hogy túl sokat foglalkozunk a témával, és pontosan ettől nő nagyra ez a valami bennünk. Ha pedig megnő, akkor válik mumussá.

Az ego ugyanis olyan, mint egy figyelemre éhes, hisztis kisgyerek. Mondjuk a legszebb dackorszakban lévő 4 éves, akivel nagy ritkán már szót lehet érteni, de leginkább nem. Mert folyton különbözni akar, megmutatni, hogy létezik, ugrál, hogy „Figyelj rám! Figyelj rám!”, és ehhez minden kézzel fogható dolgot AKAR. Mégsem hiszem, hogy egy 4 évesnél az a legjobb, ha a sarokba ültetem, és büntetésből nem adok neki csokit. Az egóval sem ésszerű ezt tenni.

sad_child.jpg

Én akkor mondanám valakiről, hogy „nagy az egója”, ha szinte semmilyen kapcsolata nincsen önmagával. A legbelső MAG-gal. Mert ha van, akkor befelé hallgat és követi az előtte világító utat, e nélkül viszont az ego hangját visszhangozza. Az ego viszont nem tud, csak sejt, kiegészíti a hiányos információkat és hatalmas illúzió felhőt képes fújni belőlük, ezer arcot aggat magára, amiket mind valóságosként él meg. Ettől van az, hogy a legtöbb kapcsolódásban két totál eltorzult és hamis világ próbál egyezkedni egymással, mindegyik igyekszik átkiabálni a ködön keresztül a másiknak, de a saját hangjukon kívül nem hallanak mást.

4170kicsi.jpg

Amikor ítélek, szorongok, a múltban tocsogok, vagy a jövőtől rettegek, akkor az egóm a karmester, nem pedig a legbelső én-em. Amikor erősen ÉRZEM, a lehúzó hangok nélkül, hogy amit teszek az jó nekem, és megyek arra, amerre az intuícióm vezet, akkor megsimogattam az egóm fejét, adtam neki csoki, de kivettem a kezéből a karmesteri pálcát.

Mégis szükség van rá ahhoz, hogy önmagunkat képviseljük, hogy eligazodjunk a hétköznapi életünkben, és elintézzük a jelenlegi túlélésünkhöz szükséges teendőket. Mert szép gondolat ez az ego-nélküliség, de nekem úgy rémlik, hogy a Földön élünk, nem is egyedül. Az evolúció megadta nekem a lehetőséget, hogy önmagamra ébredjek, elhelyezzem magam a világban és meghatározzam magamat, mint én-t. És pont. Ehhez kell az egóm, a többihez pedig egy erős szál a bennem lévő igaz maghoz.
Figyeld meg, hol van az egód, amikor őszintén boldog vagy. Az enyém csendben falja a csokit egy hintaágyban.

kishinta.jpg

Szücs Ildikó írása

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr4514929180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása