Miért bántjuk egymást?
2022. augusztus 25. írta: OmynoAkadémia

Miért bántjuk egymást?

Eszmefuttatás. Miért bántjuk a másikat? Miért bántjuk magunkat? Vajon az emberi természetbe bele van kódolva ez a működés is? De vajon mi a célja?

Szeretem azt hinni, hogy mindennek van oka és célja. Ha más nem, akkor az, hogy elgondolkodjak rajta, vagy megnézzem magamban. Rengeteg dologra nincsen válaszom, erre sincs olyankor, amikor én csinálom vagy velem csinálják. De ha megjön a nyugalom, akkor fentről nézek rá, mert a válaszok fent vannak. Jobb esetben.

A lelkiismerettel bíró ember egy idő után rájön, hogy a másiknak mondott bántó szavak sokszor nem a másikról szólnak, hanem saját pillanatnyi állapotáról. És így saját magát bántja, csak erre eszközként használja a másik embert. Homokzsáknak. Ami, valljuk be, nagyon nem szép de mindenkivel előfordult már legalább egyszer életében, vagy hallott valakiről, aki ezt tette...

argument.jpg

Szóval mi van saját bántásunk mögött? Nem nehéz kitalálni: elégedetlenség, önismeret és önszeretet hiány. Ezt vetítjük kifelé, mintha más tehetne róla, a párunk, a testvérünk, a szüleink, na és persze a szomszéd. Semmiképpen sem mi. Egy ideig ebben a hitben vagyunk, aztán jó esetben kivesszük a fejünket a hátsónkból és belenézünk a tükörbe.

A bántó játszmákba nagyon könnyű belecsúszni, te mondasz valamit, én mondok valamit, egy idő után már azt sem tudjuk mi volt az origója a vitának, csak dobáljuk a sarat egymásra. Könnyű mondani, hogy lépj ki a játszmából. Az ego imádja ezt, jóllakik és még többet akar. Ilyenkor egyetlen pillanat is elég, ha egyikünk egy lépést tud hátra lépni, majd felfelé kicsit és onnan ránézni. Elsősorban önmagára. Mert a másik dolga az övé, az én dolgom meg az enyém. Én csak a magam részét tudom megnézni.

vita_par.jpg

Az én részem az, hogy megnézem mi is a bajom tulajdonképpen. Olyan amin tudok változtatni? Olyan, amit normálisan is el tudok mondani a másiknak, bántás nélkül? Melyik részemet bántja az a valami: az egomat vagy az emberi méltóságomat? Valós egyáltalán vagy csak félreértettem valamit? Ilyesmik.

Ez az egész nem arról szól, hogy tökéletes békében konfliktus nélkül kellene működni - szerintem. A konfliktus nem egy mumus, amit ki kell iktatni. Változás és fejlődés csak akkor van, ha valami konfliktusba kerül magamban. Mert már lejárt az ideje, mert már elég volt, mert már nem segít, hanem árt. Sokszor a szembesítés az, ami bánt és erre reagálunk. Kölcsönösen. Mert szembesülni valamilyen hibánkkal sosem könnyű, legfeljebb egy idő után kellő önismeret és önmegbékéléssel megy lazábban, könnyedébben, hogy jéé, tényleg ezt csinálom, ó ne haragudj, kijavítom magamban. Valahogy így lenne az ideális. 

girl-1208307_1280.jpg

Ehhez azért masszív önismeretre, önszeretetre és önreflexióra van szükség, ami hosszú út. Ráadásul ha már nem vagyunk kezdők, akkor is visszacsúszhatunk. Ha figyelünk, akkor egyre rövidebb időre, egyre kevesebb bántással, míg végül kisimulnak a ráncok. Konfliktus akkor is lesz, és én azt mondom kell is, ha fejlődni akarunk. Állóvízben nincs haladás, nincs fejlődés.

Egymás bántásának abbahagyásához viszont először a magunk bántását kell abbahagyni. Magunk felé kell megértést tanúsítanunk, akkor is ha hibázunk, akkor is ha belecsúsztunk, akkor is ha már megtörtént a bántás. Megbocsátani ezt magunknak és a másiknak is.

A bántás célja? Talán az, hogy figyelmeztessen önmagunk állapotára, emlékeztessen arra, hogy ha nem vagyunk jól, arról nem a másik tehet. De nem célja, hogy újabb okot adjon az önostorozásra, ez biztos. Az ördögi kört valamikor meg kell szakítani. Legyen az a valamikor most.

Szücs Ildikó írása

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr3317916395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása