Mi mozgat, amikor féltékeny vagy?
2022. június 03. írta: OmynoAkadémia

Mi mozgat, amikor féltékeny vagy?

Rizikós terep a féltékenység témája, nem is akarnék mély lélektani fejtegetésekbe bonyolódni, csak amolyan „józan paraszti ésszel” megközelíteni ezt a nagyon emberi érzelmet.

feltekenyseg_1.jpg

Klasszikus magyarázat, hogy a féltékeny ember önmagában bizonytalan, ezért cidrizik attól, hogy a párja szebbre, jobbra vágyik, és mivel magunkról mindenféle cifra negatívumot gondolunk/mondunk, életünk párja bizony meg is találja majd azt a szebbet, jobbat. Gondoljuk mi, akikben éppen dolgozik ez a félelem.
És itt most nem ecsetelném a szélsőséges, kissé beteges megnyilvánulásokat, a magánszférát minden módon megsértő ellenőrzéseket, nyomozásokat és egyéb szappanoperába illő kreativitást, mert ott már valami nagyon nagy kibillenésről van szó – szerintem. 

Én egyrészt a nagyon emberi, valahol nagyon természetes féltésről elmélkednék, ami egy bizonyos szinten szívmelengető. Lehet, hogy ez meglepő, de a másik féltése igenis szép és mély érzés, ami teljesen természetes, ha valakit igazán szeretek. Féltés, amiben gondoskodás, szeretet van, de nem egyenlő az aggódással.

feltekenyseg_4.jpg

Ha viszont belül a motorunkba a szeretet mellé, vagy helyett, félelem kerül üzemanyagként, akkor átbillenünk féltékenységbe, és ebből a billenésből az út lefelé halad. Persze hogy ott van a bizonytalanság önmagunkban, de azért nézzük meg jobban, még mi van ott.

A félelem nagyszerű jelzőrendszer, jelzi, hogy valamitől elhatárolódtam, amire úgy érzem még nem vagyok készen. Érdekes gondolat, igaz? Mire nem állok készen? Talán egy igazi mély párkapcsolatra? Talán a bizalomra, amit adnom kellene a sok átverés és fájdalom után? Az önszeretetre, ami alapot nyújt a másik iránt érzett szeretethez?
Nem kell kétségbeesni, meg befordulni, hanem érdemes megvizsgálni. Amolyan őszinte számotvetésre nagyon jó okot ad, ha megjelenik a féltékenység. Feltenni a kérdéseket magunknak, és figyelni a megérzéseket, intuitív gondolatokat, amik feljönnek. A félelemben, a féltékenységben ott a hiány; valamiben hiányt élek meg, de miben?

feltekenyseg_5.jpg

Nézzük meg a bizalmat. Azt mondjuk, bízunk a másikban, érezzük, hogy mélyen szeret, hogy nem kell neki más, nem jár az esze a megcsaláson és a többi. De mondjuk ott van a múlt, az övé és az enyém. Az ego, ahol a félelem tanyázik a múltbeli tapasztalatokból akarja megjósolni a jövőt, ezért küldi a figyelmeztető hangokat, mint egy kisördög: nem vagy elég jó, nem kellesz eléggé, úgyis átver, ő is olyan mint a többi...
Elég kínzó a saját bejáratú belső luciferünket hallgatni. Ezért aztán itt bejöhet a megrendült bizalom képe, hogy fájdalmas szív-összetöréseken vagyunk túl, hogy valaki nagyon kihasznált, valaki nem vállalt fel, valaki nagyon megbántott, valaki rongybabának használt, és mi mindezt hagytuk, mert nem vettük észre, mert szerettük, mert szerettünk volna szeretve lenni. Tökéletes módszer arra, hogyan növesszünk páncélt és tartsunk távol magunktól mindent – beleértve a tiszta szerelmet is.

feltekenyseg_3.jpg

Szóval mi történik, amikor beleengedjük magunkat a féltékenységbe? Eltávolodás. Nem elsősorban a másiktól, hanem önmagunktól. Mert ahogy írtam: a féltékenység alapja a félelem, ez pedig a szeretet ellentéte. Vagyis az életünk bizonyos területein vagy szeretetből működünk éppen, vagy félelemből. A cél nyilván az, hogy csak a szeretet legyen az alap, de amíg nem nőnek angyalszárnyaink a földi létünk során, addig megkapjuk a jeleket, hogy életünk melyik szegmensén motoszkál még a félelem, mit kell még megvizsgálnunk és leraknunk.

Eltávolodtam önmagamtól, attól a MAG-tól, ami vagyok. Nem azt néztem, ami jó bennem, hanem a kisördögre hallgatva hittem saját önlehúzó programjaimnak. Amiben hiányt szenvedek, az bizony (már megint) az önszeretet, önmagam megbecsülése, hogy elhelyezzem magam a világ(om)ban.

feltekenyseg_2.jpg

Kimeríthetetlen téma, mert mindennek az alapja ez. A legtöbb belénk programozott negatív minta ide vezethető vissza. Ez az, amit át kell írni magunkban: hogy az alapállapotunk a szeretet, ami kifogyhatatlan és nem billen el másik irányba. Ha valami jó ér, nem kell számítani a rosszra, mert akárki akármit mond, nem ez adja az egyensúlyt. Az öröm és a harmónia egyensúlya tartja a világot, maga a szeretet, és ha mást élek meg, akkor csak én billentem ki az alapállapotomból, nem a világ csúszott ki a helyéről.

A féltékenységet figyelmeztető jelként érdemes értelmezni: hol billentem ki, hol vagyok hiányban önmagamban, mitől félek igazából? Kíméletlenül őszinte önismeret – így oldhatom ki magamból ezt a gubancot, és simíthatom ki magamban magamat. Az igaz társ pedig ott áll melletted és látja a kisimult MAG-odat, és nem nehezít, hanem segít kibogozni a csomókat. Néha csupán azzal, hogy hagyja, hogy lemenj az aljára, és kezét nyújtja, amikor végeztél az önmarcangolással.

Szücs Ildikó írása
Képek: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr1017847171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása