Az ember nem is tudja mekkora csomagja van, amíg el nem kezd az önismeret útján járni és szembe találkozni azokkal a gátakkal, hitrendszerekkel, berögzült szokásokkal, amik cselekedeteit, gondolatait működtetik. Aminek nem adtunk teret, amit elnyomtunk, amit nem értettünk meg, azok sötét démonokként élnek bennünk mindaddig, amíg ki nem oldjuk őket.

Mit csinálnak bennünk ezek a démonok? Leginkább eltávolítanak mindentől, ami szép, áldásos és békés az életben. Eltávolít a szeretettől, ezáltal másoktól, a boldogságtól, a nyugalomtól, de elsősorban önmagunktól. Elakadásaink a félelemből és a meg nem értésből táplálkoznak. A meg nem értést az elme - ego - imádja, mert köré építhet olyan szilárd elméleteket, amiket a hétköznapi tudatunkkal nem fogunk megdönteni. Ezek adnak biztonságot, noha ez hamis biztonság, hiszen közben magányosak, szomorúak, kétségbeesettek és tehetetlenek vagyunk. 

A félelem olyan mélyen él mindenkiben, hogy szinte észre sem vesszük. Ha felbukkan, rengeteg kellemetlen érzést hoz magával, amikkel nagyon kényelmetlen szembenézni. Például a felelősséggel, saját tetteimmel, hogy mi vezetett odáig, ahová jutottam. Hogy bár talán bántottak mások, de kőkeményen benne van a részem, noha tudatlanul cselekedtem, hiszen nem voltam tisztában saját romboló energiáimmal. Kell egy nagy adag bátorság, hogy ezt elismerjem, de itt nem szabad megállni. Ugyanis a legtöbb ember ilyenkor beleesik az önostorozás és önsajnálat hibájába. Az első lépés a határtalan önszeretet, amivel elfogadom és megbocsájtom a hibáimat, tévedéseimet, megértem, hogy adott pillanatban aszerint cselekedtem, ahol tartottam.

Másoknak megbocsájtani sokszor könnyebb, magunknak a legnehezebb. Főleg úgy, hogy nem felmentem magam és másokat hibáztatok, hanem valódi megbocsájtást és szeretetet érzek magam felé. Mondom, nem könnyű feladat. Ilyenkor bekapcsolhat az, hogy ha ezt teszem önző vagyok, egoista, hárítom a hibákat és a többi fincsiség. Elfogadni magunkat úgy, ahogy éppen vagyunk a kulcs ahhoz, hogy aztán változtassunk azokon a működéseinken, amik akadályoznak a boldogulásban és boldogságban.

A démonjaink ezt nem nagyon szeretik. Az ő létjogosultságuk pontosan azon múlik mennyire szeretjük magunkat. Ha elkezdjük kioldogatni és energiát elvonni tőlük, bedühödnek és kapaszkodnak mindenbe, amit az elme ki tud találni számukra. Kimondatnak velünk olyan dolgokat, amikkel megbántunk másokat, lefojtanak bennünk olyan érzéseket, amik a szeretetből táplálkoznak. Megértés, odaadás, figyelem, ölelés, belefeküdni Isten tenyerébe...

Azt mondják a bölcsek, hogy akkor változtatunk, amikor már eléggé fáj. Amíg kifogásokat gyártunk, hogy miért nem tesszük meg, addig nem fáj eléggé. Sőt, addig nem szeretjük magunkat eléggé.

Ha viszont megjön az elhatározás, társul hozzá a bátorság, hogy kíméletlenül őszinték legyünk önmagunkhoz, akkor meg fognak jönni azok a módszerek, utak és segítők, akik és amik támogatni tudnak a változásban. Akik és amik megmutatják, hogy szeretetből élni sokkal könnyebb, mint hisszük.

Szücs Ildikó írása

Ha tetszett amit olvastál, maradj, kedveld az oldalt, böngéssz és keresd fel kurzusainkat az omynoakademia.hu oldalon, amik segíthetnek. A változtatáshoz soha nem késő.