Elfogadás vagy megengedés - nem mindegy
2020. november 17. írta: OmynoAkadémia

Elfogadás vagy megengedés - nem mindegy

Örök téma és dilemma ez az elfogadás körüli mizéria, amivel szívesen dobálózunk, ha nagyon spirituálisak szeretnénk lenni. Halljuk is jó tanácsként bármilyen nehézséggel kerülünk szembe: csak fogadd el a dolgot; sőt,  önmagunkra is szeretjük használni, hogy "elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok". 

man-4950225_1280.jpg

Valóban? Nekem ez több sebből is vérzik, így most nekifutok a dilemmának, hol is van zavar az elfogadás mátrixában. Legalábbis bennem okozott, ezért teszek kísérletet a kibogozására.
Mi sántít ebben? Érdemes megnézni például azt a helyzetet, amikor kapok egy ajándékot - legyen az akár fizikai, akár megfoghatatlan - és azt hogyan fogadom el. Figyelje meg mindenki önmagában őszintén, hogy milyen érzés neki bármilyen ajándék elfogadása. Ugyanis az összes még fel nem oldott programunk beindulhat ilyenkor: megérdemlem, nem érdemlem meg, jár nekem, elvártam, teljesen váratlanul ér, megdöbbent vagy őszinte hálát érzek miatta? Ajándék lehet egy tábla csoki, egy együtt töltött délután, egy csodás napfelkelte, de az is ajándék, ha nem rám esett az a fél tégla a hatodikról, hanem a szomszédra, vagy éppen nem engem ütött el az autó, illetve ha például szív donorra várok és végre kapok egyet. De hogy mit társítok hozzá, melyiket érzem fajsúlyosnak, könnyűnek, nehéznek - az már a saját berögzülésemtől és mintáimtól függ.

man-2798968_1280.jpg

Ugyanígy önmagunk "elfogadása". Hogyan teszem össze a mondatot magamban, van-e az "elfogadom magam" után de, csak vagy bármilyen más kötőszó? Mit is jelent ez a kifejezés számunkra? Nem véletlenül lamentálok ezen, hiszen a magunknak mondogatott gondolatok mögött egy sereg érzelem bújik meg, ha nincsenek tisztázva, akkor azt sem tudjuk éppen melyik képez akadályt bennünk.

De talán nem az ajándék a legjobb példa, hanem amikor egy helyzetről van szó. Mert ilyenkor az elfogadásnak van egy olyan színezete, mintha kicsit felülről ereszkednék le, mondván: nem értek vele egyet, nem esik jól, nem tetszik a dolog, de egye fene, elfogadom. Talán nem tűnik ez olyan nagy katasztrófának, de ilyenkor szintén érdemes megvizsgálni mit érzünk közben, mert bizony felfedezhetünk nem éppen pozitív érzéseket. 

reflection-5161122_1280.jpg

Amikor valaki erre felnyitotta a szemem, akkor nem hagyott úgy tudatlanul, hanem adott helyette egy sokkal kifejezőbb szót, és ez a megengedés. Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már ezzel a mondattal, amit megpróbálhatunk fejben megérteni, de ha valóban sikerül átérezni, akkor tud nagy megkönnyebbülést hozni:
Megengedem az életnek, hogy olyan legyen, amilyen amúgy is. 
Ez a nagyon szépen hangzó mondat egyszerre nagyon nehéz és nagyon könnyű, de ha megnézünk bármilyen helyzetet, amivel szembekerülünk a mindennapjainkban, akkor érdemes elidőzni ennél a gondolatnál, de nem fejben magunkra erőltetni, hanem átérezni. Belülről, igazán. Ehhez nem árt kicsit lelazulni, meditálni, transzba menni - nevezzük bárhogyan, a lényeg, hogy ne az éber tudatunkkal akarjuk megtapasztalni ennek az egyszerűségét és egyértelműségét.

Amikor megengedem a dolgoknak, embereknek, helyzeteknek, hogy olyanok legyenek, mint amilyenek, akkor végre megszűnik az ellenállásom és akaratom, hogy minden másképp legyen, mint ahogyan éppen van. Olyan ez, mint amikor belefekszünk Isten tenyerébe és tudjuk, hogy megtart bennünket. Bármikor és bármilyen nehézség közepette is. Ezt érezni, tapasztalni kell, mert a tudatos elmének felfogni és megérteni kicsit magas lenne.

girl-5132664_1280.jpg

Megengedés - számomra valahogy a hangzása is lágyabb és könnyedebb. Amikor felbukkan bennem az, hogy most el kellene fogadnom valamit, akkor megnézem hol van még ellenállás bennem, és miért. Az ego gyártja az elméleteit és sorakoztatja fel a berögzült mintáit, hogy elfoglalja magát. Ilyenkor megállok egy pillanatra és igyekezet nélkül hagyom, hogy megjöjjön a megengedés.

Tudatosan kiengedni kezemből a gyeplőt - nem könnyű, mégis sokkal egyszerűbb, mint azzal a meggyőződéssel rángatni, hogy tudom mit csinálok. Beismerni, hogy nincs mindenre hatásom, s átadni a rendezői széket annak, akire sokkal jobban illik - valahol itt lehet a kulcs a boldogsághoz is.

Szücs Ildikó (szubjektív) írása

Ha tetszett, amit olvastál, kedveld, kövesd, böngészd és gyere vissza máskor is! Társoldalainkon pedig kurzusokat, meditációkat és útmutatót kaphatsz az önismeret dzsungeléhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr7316274702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása