Mi igaz és mi nem? - Képek önmagunkról
2020. április 15. írta: OmynoAkadémia

Mi igaz és mi nem? - Képek önmagunkról

Amiért tollat ragadtam most, az egy gondolat volt, amit valakinek néhány mondata váltott ki belőlem. A belső reakcióm szó szerint ez volt: "hányok a műtől". 

Azt hiszem nem mondok újdonságot azzal, hogy a jelenlegi helyzetet mindenki teljesen egyéni módon éli meg. Nem csak a másokkal folytatott telefonos vagy videós beszélgetésből lehet érezni, de sokat elmond bárkiről - még mindig - az, ahogyan például a közösségi oldalon szerepel, amit mutat a külvilág felé.

paintbrush-315641_1280.jpg

Az egyik oldalon azt látom, hogy sokan eltűnnek inkább, nem posztolnak úton útfélen az életükről.
A másik oldalon pedig posztokat, leveleket látok arról, milyen értékek mentén érdemes élni, beszámolnak a legújabb kikísérletezett kenyérről, diétás banánturmixról vagy a legújabb jógapózról, amit gyakorolnak minden reggel a felkelő nap fényében ülve (vagy kicsavarodva). Olyanoktól is, akik eddig eléggé inaktívak voltak, netán "lenézték" a posztolgatást.

Azt eddig is lehetett sejteni, hogy aki nagyon hangosan szónokol valamiről, és nagyjából csak szónokol, de a tetteiben más mutatkozik meg, szóval ott valami bibi van.

mask-3579320_1280.jpg

Bevallom, én teljesen megértem azokat a barátaimat, ismerőseimet, akik most csendesebbek, és csak akkor keressük egymást, ha tényleg van mondanivalónk egymásnak. Vagy ha valóban érdekel hogy van a másik. Nem csak megszokásból, vagy “jófejségből”, netán azért kommunikálok másokkal, mert unatkozom, vagy félek a magánytól. Oké, tény, hogy ez típus kérdése is.

Nem olyan régen belefutottam egy posztba, ami valahogy úgy szólt, hogy “szépen kérik az introvertált embereket, emeljék fel a tekintetüket a könyvből, amit olvasnak, és kérdezzék meg extrovertált társaikat mi van velük, mert ők most nagyon szenvedhetnek”. Megmosolyogtam, de van benne igazság, erre barátok is rávilágítottak.

Mert van, akinek ez az időszak nagyon jót tesz és az antiszociális énje boldogan lubickol a négy fal közötti csendben, élvezi, hogy nem kötelező sehova mennie és találkozni emberekkel. De vannak, akiknek ez maga a pokol, mert nem bír egyedül lenni, vagy megülni a fenekén és pörögne, jönne-menne, kapcsolódna személyesen, nem csak virtuálisan.

sad-status-1691593_1280.jpg

Pedig a mostani helyzet sehol sincs a valódi elszigeteltségtől, amilyen mondjuk 30-40 évvel ezelőtt lett volna, amikor még a telefon is ritka volt a legtöbb háztartásban. Ma kettőt pöttyintek a kütyümön, és még láthatom is azt, akivel csevegni óhajtok.

Most nem írok a félelmekről, mert már volt szó róluk többször. Abba sem mennék bele, hogy természetesen vannak nehézségek most, amik némelyeknek a megélhetését veszélyeztetik, ugyanis bármilyen helyzetben a felfogás az, ami számít. Hallgattam olyan ember előadását, aki a kicsi gyerekét vesztette el, ami lássuk be sokkal nagyobb tragédia, mint egy állás elvesztése, és mégis tudott a háláról beszélni és átélni azt. Nem volt benne mesterségesség, nem volt benne okoskodás, tiszta, őszinte érzésekről volt szó.

Szóval itt van ez a rengeteg idő, ami körbefonja az életünket és a mi döntésünk, hogy milyen dolgokkal töltjük meg: amik emelnek, örömet okoznak, könnyítenek és lelkesítenek, vagy amik lehúznak, elszomorítanak, idegesítenek és nehezítenek. Itt van ez a rengeteg lehetőség, ami az elménkben rejlik, és a mi felelősségünk eldönteni mire használjuk: teremtésre vagy rombolásra. És itt van ez a világ, amelyben úgy döntöttünk, hogy eltengődünk néhány évtizedig, és mi döntjük el, hogy milyennek látjuk: zord, kemény ketrecnek, amelyek szigorú kezek rángatnak ide-oda, vagy Isten tenyerének, amelybe belefeküdve hagyjuk, hogy elringasson.

girl-1208307_1280.jpg

Minden belül dől el - erre nem csak a bölcsek jöttek rá nagyon régen, mégsem akarjuk elhinni. Ha azonban úgy érezzük, hogy betáraztunk elég vécépapírból, kitakarítottuk a lakást pincétől a padlásig, kiszórtuk a megunt és felesleges holmikat, akkor ideje kipucolni a teljesen feleslegessé vált szokásainkat, programjainkat és önostorozó gondolatainkat.

Abbahagyhatjuk a mások kritikus figyelését, és elkezdhetünk érdeklődve figyelni. Abbahagyhatjuk a folyamatos csacsogást, és elkezdhetünk tudatosan hallgatni és utána beszélni. Abbahagyhatjuk az ismétléseket, amiktől biztonságban érezzük magunkat, noha szenvedünk tőlük, és elkezdhetjük megismerni a belső színeinket.

Az online világ még jobban kitágult, és ezáltal bezúdul hozzánk sok szutyok, de számos értékes program is. Azt láttam, hogy volt egy dömping, ajnároztuk az online színházat, mozit, előadást, jógát, tornát, meditációt, múzeumlátogatást, beszélgetést, koncertet és bölcselkedést. Ezek között mind ott van az érték, ezt aláírom, mégis felmerülnek bennem kérdések.

flowers-2562079_1280.jpg

Ha most ugyanazt a programhalmazt akarom átélni virtuálisan, mint ezelőtt, ugyanúgy körülvenni magam zajjal, másokkal, a pörgéssel és az illúziókkal, akkor mikor leszek kettesben magammal? Mikor lesz időm megkérdezni magamtól: hogy vagyok az életemben? Mikor fogom kisimítani a ráncokat a bensőmben? Mikor teszem rendbe a lakás mellett a kapcsolataimat is? Mikor kezdek el végre igazán élni - legbelül?
Mikor máskor lenne itt az ideje, ha nem most?...

A szelektálás csodálatos dolog. Az elménk kipucolása még szebb, de a legszebb benne, hogy semmi más nem kell hozzá, csak én. A többi csak kifogás. Ha pedig segítség kell hozzá, az is van. Az első lépés viszont az enyém. 

Ha tetszett, amit olvastál, nézz körül a blogon, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le játékainkról, ingyenes képzéseinkről, meditációinkról, és gyere vissza másor is! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr7315613746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.