"Keresem önmagam" - Mégis hol?
2020. március 12. írta: OmynoAkadémia

"Keresem önmagam" - Mégis hol?

A lépcső alatt. A hálószobában. A konyhában. A táncórán. Jógán. A szomszédban. Munkahelyen. A főnök irodájában. A fürdőszobai tükör előtt. A tóparton. A naplementében. A hajnali álmosságban. A múltamban. A gyerekem szemében. Az édesanyám mozdulataiban. A posztjaimban. Könyvekben. Meditációban.

Mégis hol keresi önmagát az ember? És főleg miért?

binoculars-1209011_1280.jpg

Belefutok sokszor ebbe a kifejezésbe, pedig olyan sok helyen olvastam, hallottam, tapasztaltam ennek lehetetlenségét, ugyanakkor mélységesen megértem a dilemmát. Mert van az a pillanat, sőt valószínűleg több is életünk során, amikor egyszercsak megtorpanunk és nem tudjuk kik vagyunk valójában. Lehet olvasni a különböző szerepekről, amiket játszunk az életünkben. Tisztában vagyunk az emberi játszmákkal, amikbe belemegyünk nap mint nap, amin vagy változtatunk, vagy nem. Aztán eljön a pillanat, amikor hirtelen belénk hasít, hogy olyan dolgokat teszünk, amik nem esnek jól, olyan helyen vagyunk, ahol nem szeretünk lenni, és olyan emberekkel vagyunk, akikkel nem a szeretet áramlik közöttünk, hanem valami más, valami kevésbé felemelő.

girl-1822702_1280.jpg

Annyi minden történhet, ami kiváltja ezt az érzést. Gyermek érkezése. Gyermek elvesztése. Egy szerettünk halála. Munkahelyről való elbocsátás. Szakítás. A felsorolás hosszú, a közös pont azt hiszem a kudarc érzése, mindegy, hogy ez a kudarc valós vagy képzelt. Volt egy elképzelés, egy elvárás arról, ahogyan a dolgok mennek és hogy talán úgy maradnak örökké. A szeretteink örökké élni fognak, a szerelem soha nem múlik el, a munkám örömmel tölt el életem végéig, a testem ropogós marad, a gyermek terelgetése könnyed léptű piruett lesz, és én is megmaradok a legjobb lelki állapotomban, amikor minden jó.

Írtam már arról, hogy milyen erők befolyásolhatják az életünket. Arról is, hogy a szónak mekkora ereje van az életünkben. És rengeteg szó esik arról, milyen nehéz az önismeret útja
Vannak szép szavak, mint az önfelfedezés - nagyszerű szó, de nem keverném össze a kereséssel. Egy dolgot még nagyon régen olvastam, mégsem tanultam meg azonnal, csak sok-sok ismétlődő kör után (se). Mégpedig azt, hogy az énünk nem arra vár, hogy felfedezzük, hanem nekünk magunknak kell megteremteni. Vagyis hiába keresem én magam bárhol és bármiben, legyen az a lelkem utolsó legmélyebb bugyra - nem fogok rálelni.

close-up-1835598_1280.jpg

Kell az a ráébredős pillanat, amikor átéljük, hogy semmik vagyunk és mindenek egyszerre, hogy a fizikai helyszín nem számít, a kényelem, a külső, a tárgyi dolgok, diplomák és vagyonok megléte vagy hiánya is csupán a kirakat részei. Viszont ezt nagyon ritkán tapasztaljuk meg egy fáradt hétköznapon, elhavazva az élet úgynevezett fontos teendői között.

Aki meditál rendszeresen, az sejti milyen fontos elcsendesedve visszahúzódni önmagunkba, de nem azért, hogy nekiálljak kutakodni valahol belül önmagam után. Hiszen ott is vagyok, meg nem is. És nem is azért, hogy valami ködös átszellemültségben átessek a ló túloldalára, mondván a földi világ untat.
Aki meditál, az én vagyok, vagy sem? És aki főz, gyerekért megy, dolgozik, ír, olvas, füvet nyír, beszélget, segít, veszekszik, tollászkodik, önmegvalósít? Ez mind én vagyok, de csak egy-egy szerepben. Szükségem van rájuk ahhoz, hogy eligazodjak és működni tudjak a fizikai világban, a szociális közegben, és hogy ne szálljak el vagy ne bolonduljak meg az univerzummal való nagy összeolvadásban.

lost-1605501_1280.jpg

Tehát ha nem keresnem, akkor megteremtenem kell önmagam. A teremtés pedig folyamatosan zajlik, elég ha megnézem az életemet és benne a szerepeimet. Ezt mind én teremtettem meg magamnak valamikor, valahol, mert akkor erre vágytam. A megvalósulások időbeli elcsúszását mindannyian tapasztalhattuk: szinte soha nem akkor valósul meg a vágyunk, amikor AKARJUK. De megvalósul. 

Szóval körülnézek: ez most az életem. Érdemes visszatekintenem melyik álmomból született meg a jelenlegi valóságom. Aha, megvan. Hm. Ja, hogy azt én akkor nem úgy gondoltam?? Ciki.

park-2344242_1280.jpg

A jó hír, amire folyton emlékeztetem magamat is, hogy mindig van lehetőség újratervezni, benyomni a reset gombot, és átprogramozni a jelent. Választhatom azt is, hogy marad minden így és megelégszem ezzel. Sőt, ma azzal a gondolattal találkoztam, hogy akkor is benne lehetek a flow-ban, ha nem érzem jól magam. Vagyis választhatom azt is, hogy most szarul vagyok, és ezt élem meg. A lényeg, hogy tudjam: ez mind a saját döntésem, és minden pillanatban dönthetek másképp.

Szücs Ildikó írása
(Fotók: Pixabay)

Ha tetszett, amit olvastál, böngéssz a blogon a többi írás között, és jobb oldalon kattintva iratkozz fel hírlevelünkre, amelyben most egy (nagyszerű) ingyenes meditációs anyagot küldünk neked!

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr3615513456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.