Mennyire hallgatsz a félelmeidre?
2023. április 05. írta: OmynoAkadémia

Mennyire hallgatsz a félelmeidre?

Ha szétnézek magam körül, akkor eleinte nem is tűnik fel. Egy kis aggódás itt, egy kicsi gyomorgörcs ott, egy aprócska szorongás amott. Leplező mosolyok, elkapott tekintetek, legyintő kézmozdulat. Hiszen még a félelem bevallásától is félünk. És hogy még mitől, arra egy frusztrációkat összegyűjtő szótár – ha lenne – se volna elég.

lonely-1822414_1280.jpg

Persze van egy alapfélelme a modern civilizációban küzdő embernek, ami anyagi természetű. Vagyis vagy attól fél, hogy nem lesz elég pénze, vagy attól, hogy ami van, az el fog tűnni. Meg persze félünk a sötéttől, a fájdalomtól, a pókoktól, a víztől, a zajtól, a csendtől, a haláltól, meg olykor az egész élettől. De észrevehető valami – számomra – sokkal mélyebb és sokkal szomorúbb félelem az emberek között.

Azt, hogy egymástól félünk. Ember embertől, barát baráttól, társ társtól, szülő gyerektől.

Vágyunk a kapcsolódásra, legyen az baráti, üzleti, munka vagy szerelmi kapcsolat lehetősége. Olykor teszünk is egy lépést egymás felé, aztán ki-ki a maga fantasztikus lenyomatai miatt menekül hanyatt-homlok a másiktól. És távolról lesi, hogy most mi van?

Mindenki tisztában van azzal, hogy a gyerekkorban kapott mondatok, pofonok, élmények kemény nyomokat hagynak bennünk. Sokan elindulnak, hogy kibogozzák a csomókat, feloldják, kioldják, átírják, megsimogassák, égnek eresszék a fájdalmakat, hogy aztán végül rendíthetetlen zen nyugalommal és boldogan ellovagoljanak a naplementében.

woman-1517067_1920_1.jpg

„Aztán beleér a kezed a bilibe, és felébredsz” – mondaná az egyszeri ember. És valóban. Mert ha ki is dolgoztuk magunkból a traumákat, ami valóban nehéz és nagyszerű teljesítmény, gyűjtünk még eleget a felnőtt életünkben is. Nem mondom, hogy mindenki defektes, vannak köztünk megvilágosodottak szép számmal, meg persze olyanok, akiket ez a téma egyáltalán nem érint.

Szóval én azt látom, hogy a félelem egyfajta bőr lett sokaknál, amit már megszoktak. Persze kényelmetlen, szúrhat, fájhat, szoríthat, mégis nagyon nehezen találja meg a kulcsot a levetkőzéséhez.

A legtöbb ember fél az elköteleződéstől, az elutasítástól, a megnyílástól, az egyedülléttől, attól, hogy vége lesz még mielőtt elkezdődött volna. Fél az egymásnak mutatott tükörtől, attól hogy elhagyják, megbántják, vagy éppen megszereti valaki. Csodálatos páncélokat növeszt magára, van aki láthatót, és van aki szabad szemmel láthatatlant.
Sarkítok persze, de tény, hogy sok meglévő kapcsolatban is van egyfajta félelem, hogy meg ne bántsuk a másikat, vagy minket meg ne bántsanak, hogy megfeleljünk, hogy szeretve legyünk. És ezért szerepet játszunk, elnyomva igaz önmagunkat.

fear_alone.jpg
Úgy érzem, a miértre a válasz ott rejtőzik a félelem ellentétében. Ami nem a nyugalom, vagy a biztonság, hanem valami sokkal egyszerűbb.

A szeretet, és elsősorban az önszeretet.

Ha tökéletesen átérzem önmagam, akkor bizonyossággal tudom, hogy a legmélyebb barát, a legnagyszerűbb segítő és a legőszintébb társ mindig velem van. A szeretet valódi ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. És ahol félelem van, oda nem fér be a szeretet, mert ahol szeretet van, ott meg sem születik a félelem.

Egy nagyszerű békés harcos írta valahol, hogy "a félelem jó szolga, de rettenetes úr. Érezd át, engedd bele magad a félelmedbe, amennyire csak szeretnéd, majd vegyél egy nagy levegőt, és ugorj."

Talán ez a kulcs, talán az, hogy első lépésben felismerem mitől is félek jobban: a boldogtalanságtól vagy éppen a boldogság lehetőségétől? Ha nem tudom kézzel megfogni, akkor ez is illúzió csupán, ami a fejemben létezik, és az egómat eteti. A kérdés pedig az, hogy mi irányítja az életemet: egy hajszálvékony illúzió, vagy a legbelső magom, ami nem tud félni, mert legyőzhetetlen? 

front-view-woman-posing-sunset.jpg

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni az önismeret fontosságát. De elsősorban nem az egód, a személyiséged, a működéseid ismeretéről van szó, hanem arról a legbelső önMAGadról, ami azért jött ebbe az életbe, hogy megélje az örömöket, felfedezze a valódi szépségeket és értékeket, az életet magát. Van választásunk, minden nap. És mindig csak ma kell választanunk, önmagunkat.

Szücs Ildikó írása

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy kedvelést és kövesd az oldalt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://omynoakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr518092874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása