A világon minden energia. Ezt azért már nem kell bizonygatni, ebben a különböző világnézetű emberek is egyetértenek, legfeljebb másképp nevezik. Valamennyire azzal is tisztában van mindenki, hogy vannak a pozitív, szeretettel feltöltő, emelő energiák, és vannak, amelyek lehúznak, elszomorítanak, kiszívnak, letaglóznak. Vagyis mérgeznek. És elég gyakran előfordul az is, hogy mi magunk mérgezzük saját magunkat - gondolatokkal, sokat ismételgetett kijelentésekkel, mélyen gyökerező hitrendszerrel.

Vicces dolog az interneten fellelhető tartalmak negativitásáról írni egy interneten elérhető csatornán keresztül. Persze készíthetnék röplapokat, ahogy harminc évvel ezelőtt volt szokás, vagy hangzatos könyvet írhatnék az energiák elemzéséről, amit már sokan sokféleképpen szintén megtettek, és akkor az a maroknyi ember el is olvasná, aki még szereti a régimódi papír tapintását. De a 21. században érdemes kihasználni az online tér adta lehetőségeket, még akkor is, ha ez az egyik olyan közeg, ahol a mérgeket nagy mennyiségben magunkba szívhatjuk.

Szűrő, kontroll és megválogatott tartalom. Igen, ilyesmiket kell tennünk böngészés, olvasás közben. Nem is beszélve az általunk posztolt, megosztott tartalmakról, hiszen nagyon nem mindegy mit engedek ki magamból. Nem mások miatt érdemes békét, nyugalmat, szeretetet sugározni, hanem magam miatt. Örök törvény ez is, hogy minden körbeér: azt kapom vissza, amit egyszer útjára indítottam.

Miért tűnik mégis olyan nehéznek? Mert nehéznek kell lennie, ha még olyanoktól is hallok, látok bosszankodást panaszkodást és enyhe fröcskölődést, akik alapvetően egész békés életet élnek, odafigyelnek a tudatosságukra és a többi.

"Rám nem hatnak a hírek." - Szép frázis, csak sántít. Szerintem akire valóban nem hatnak, az nem is hozza szóba, hogy hatnak vagy nem hatnak, mert nem része a napjainak az agymosás-gyanús posztok és tartalmak olvasgatása.
Nem arról van szó, hogy egy illúziófelhőben kellene élni, rózsaszín homokba dugott fejjel, és a látható világon kívül helyezkedve. Hanem arról, hogy mit választok: mivel töltöm fel magam? Van egy analógia, miszerint ha egy csésze kávét tartok a kezemben, és valaki megrázza a karomat, akkor kávét fogok szétspriccelni mindenfelé. És nem azért, mert nekem jöttek, hanem mert kávé volt a csészémben. Ha rózsaszirmot teszek bele, mindjárt más kép alakul ki az ütközés után.

A világ nekem fog jönni, a benne élő emberektől nem tudok teljesen elzárkózni és nem is kell, különben nem ezt a bolygót választottam volna lakhelyül. De ha megráznak, vajon mi jön ki belőlem? Választhatom a haragot vagy a nyugalmat; a bosszankodást vagy a mosolyt; az elutasítást vagy az elfogadást. Tökéletesen rajtam múlik mindegyik.

De még ha pillanatnyilag az elkeseredést, a panaszkodást, a szomorúságot is választom, a legfontosabb, hogy ne csak a nyers ösztöneim vezessenek, hanem tudatosan tegyem. Ha fejből cselekszem, ott gyanús, hogy a szutyokkal telepakolt ego és a betanult frázisaim irányítanak. Ha szívből, akkor közelebb vagyok a tudatossághoz. Ha tisztában vagyok azzal, hogy amit érzek az én döntésem, és mi történik bennem a hatására, akkor egy lépés választ el attól, hogy mégis inkább a békét, a szeretetet válasszam - önmagam iránt.

Érdemes megfigyelni milyen érzést keltenek bennünk a félelemre hajazó hírmorzsák. Nem a gondolatok számítanak, hanem az érzések. Mert ha csendesen figyelem, a legbelső radar jelezni fog a hazugságra, a manipulációra, akár egy családtagról, barátról, társról van szó, akár egy tőlem távol álló személyről, vagy szervről.

Hangoztatjuk sokat, hogy tudatosan kell élni, kommunikálni, kapcsolódni és a többi, de a tudatosságot a fejünkben keressük. A fejünkben azonban rengeteg tévhit van, amit mi magunk táplálunk, amíg nem vagyunk hajlandóak szembenézni velük és lebontani őket. A félelmet mi tápláljuk magunkban, a mérgeket mi magunk kavargatjuk saját életünkben és adjuk tovább másoknak.

Elgondolkodtam, hogy oké, de mi az első lépés, ha abba akarom hagyni? Számomra a döntés, amikor magamat választom minden más helyett, egyszerűen megállok és elkezdek figyelni. A figyeléssel kezdődik minden, befelé, kifelé, csak szemlélődni. Figyelni a saját reakciómat bármire, a gondolatokra, amik felbukkanak, majd az érzésekre. Figyelni és észrevenni: mi tartozik hozzám és mi nem.

A kezünkben lévő bögrét irtózatos erővel rángatják és rángatni is fogják, de megoldás lehet kiüríteni azt a csészét és közben arrébb lépni egy lépést. Mert figyelhetem a szépen repkedő nyilakat körülöttem, de talán ha elsétálok a csatatérről, akkor több esélyem van, hogy nem talál el egy sem.

Sz. I.
(Képek: Pixabay)

Kruzusok, útmutatók, meditációk és segítség az útvesztőben itt és itt.