Megjelent (vagy aktivizálódott) egy vírus, amit koronának neveztek el. Nem olvastam el az egész virológiai történetét, de már maga a név is elég találó. Rengeteg felvetés született arra vonatkozóan, hogy mit is kéne most tenni, miért alakult ki a helyzet és a többi. A spirituális hozzáállásról már írtunk egy cikket közösen, ez pedig a saját megtapasztalásaimból és elgondolásaimból tevődik össze.

Már eltelt pár hét a kialakult helyzet óta, amit mindenki máshogy értelmez. Azt láttam, hogy sokan önkéntesen bezárták magukat a lakásba, pedig még nem volt rá szabály, levegőzni se mennek ki, hanem a négy fal között szépen rettegnek. De mitől? Erre a kérdésre nem nagyon kaptam választ, csak a negatív mantrák végeláthatatlan lamentálását a helyzet súlyosságáról.
Pedig nincsen világháború, nem a légópincében várjuk, hogy lebombázzák-e a házunkat, nem lőnek le az utcán, ha kimerészkedünk és még kenyérért sem kell sorban állnunk. A legtöbben a legnagyobb kényelemben ülnek otthon, ahol van fűtés, víz, kényelmes ágy; bespájzoltak lisztből, cukorból, száraztésztából és persze vécépapírból. Aztán remegve rettegnek és lógnak a híreken, és mindennap elmondják hányadik napja vannak már otthon.

Felmerült bennem, hogy azok akik most félnek, tudják-e egyáltalán, hogy mitől félnek? Mert kétlem, hogy a vírustól, vagy a szeretteik elvesztésétől, pláne ha tripla szigorúsággal betartanak minden kiszabott rendelkezést. A vírus csak egy eszköz most a világban - ebben is sokan egyetértenek -, ami segít rávilágítani arra, ami már nem működik, amin változtatni kell. És én most nem a globális feladatokról beszélek, hanem az egyéni utakról, mert ha mindenki a saját portáján sepreget, akkor fog az egész összeállni egy akár világméretű változássá. Még az optimisták is kezdik reálisan meglátni, hogy ehhez bizony egyéni szintén nagyon magas léceket kellene megugrani, és egyelőre a mellékelt ábra nem azt mutatja, hogy ez megtörténik.

Felerősödnek most a gyengeségeink, a hiányosságaink és égetően sürgőssé vált az elavult, romboló szokások megváltoztatása. Az online térben való szörfölgetés megsűrűsödött, mindenféle programok, amikre eddig elmentünk, most elérhetővé váltak két kattintásra. Mintha folyamatosan oda akarnának szögezni minket a képernyőkre. Persze, én is itt írok, és ezen a felületen olvashatók a cikkek, nézhetők a meditációk, végezhetők el a kurzusok. Nem is azt mondom, kukába velük, hanem hogy most saját szokásaink keretbe foglalása még fontosabb. Mert ha folyton a neten lógok csak azért, mert most minden ingyen elérhető, akkor pontosan az ellenkezőjét teszem annak, mint amire ez a helyzet felhívja a figyelmemet.

Tudok-e csendben lenni magammal? Tudok-e kütyük nélkül beszélgetni a családommal? Tudok-e teljes figyelemmel a gyerekem, szüleim, házastársam, élettársam, kutyám, macskám, hörcsögöm felé fordulni? Észreveszem-e az ablakon beszökő napsugár színeit? Élvezem-e, ahogy nyers alapanyagokból ízletes lakomát alkotok? Adok-e időt magamnak meghallani saját belső hangomat? Felfedezem-e a körülöttem lévő emberek, tárgyak értékét? Rájövök-e arra, ami zavar van az életemben, amitől valójában félek, de nem mertem eddig se szembenézni vele; amit halogatok és elmismásolok, mert bízom benne, hogy megúszom?

Azt tapasztaltam, hogy "megúszni" minden meg lehet, az univerzum mindent elfogad, bárhogy döntök is. Számára nincs jó út és rossz út, és szenvtelenül fogadja el én hogyan érzem magam. És itt a lényeg. A hogyan-létünkben. Mert dönthetek úgy, hogy egy csodás alapozóval lekenem a zavaró hibákat, és eljátszom, hogy minden csodás - a felszínen. Vagy dönthetek úgy, hogy a fájdalmasabb úton megyek, megnézem a sebeket, kezelem őket és hagyok időt a gyógyulásukra. Nem leszek szép, ez tény, fájni is fog, és biztosan párszor még fel is szakad majd. De a végén begyógyul rendesen, mert végigmentem a lépéseken, tényleg fájt mindegyik, de nem akartam megúszni semmit.

Más kérdések is felmerültek bennem az elmúlt időszakot látva. Tényleg értelmetlen dolgokra akarjuk pazarolni ezt az ajándékba kapott időt? Tényleg az a legjobb felhasználási mód, ha ostoba videókat, elmésebbnél elmésebb mémeket, gifeket és posztokat gyártunk és bámulunk? Tényleg benyeljük a manipulációs fogásokat, amik a tömeghiszti növelésére irányulnak? Tényleg azt akarjuk, hogy miután átvészeltük ezt az időszakot, minden ugyanúgy folytatódjon ahogy eddig?...

Van, aki első pillanattól kezdve lehetőséget lát a kialakult helyzetben, még ha ugyanakkor kihívás is. Olyan szépen elrendezi a Nagy Rendező, tenyerében kínálja, meglehetősen szelíden, a változásra hívó csengettyűt. És nem kér sokat, csak azt, hogy mindenki nézzen körül a saját életében. Mindenki annyit tegyen meg, amennyire képes, de azt ne odázza el. Magunkkal foglalkozzunk, és annyi segítő kezet nyújtsunk, amennyit nehézség nélkül tudunk nyújtani, és ne a mérgező energiákat szórjuk szét, hanem az építőket. Nagy szórás ez a kapcsolatoknak is. Most kiderül kinek vagyunk fontosak, és kinek nem jutunk eszébe, vagy rázza le érdeklődésünket. Kiből melyik énje jön elő a nap mint nap felmerülő akadályok hatására, ki enged a stressznek és ki hogyan kezeli, ha felbukkan.

Ha úgy tekintünk rá, csodálatos szelekció ez az életünkben, nem csak a kacatokkal telezsúfolt sufnit takaríthatjuk ki, vagy félretett könyveket fejezhetünk be, de lelkünk elfeledett zugait is érdemes lenne leporolni, és megtölteni fénnyel, hogy amikor újra szabadon mozoghatunk a térben, ne áporodott elégedetlenséget sugározzunk magunkból, hanem valami tisztábbat és jobbat.

Szücs Ildikó írása

Hamarosan indul egy kurzus azokról a technikákról, amelyek az önismeretben nagy segítséget nyújtanak. Erről is be fogunk számolni. :)

Ha most feliratkozol hírlevelünkre a jobb oldalon látható gombra kattintva, egy átfogó meditációs anyagot küldünk ajándékba, ami nagy segítségedre lesz az önmagadba vezető utadon.